Mihályi a XII. században Sopron várának volt tartozéka, területe a vár fegyveres szolgálatában álló várjobbágyok birtokában volt. A fennmaradt írott emlékek közül elsőként egy 1198-ban kelt oklevélben említik, mint prédiumot, azaz kisebb mezőgazdasági központot. Ebben az oklevélben az áll, hogy Imre király Csák Ugrin győri püspöknek adományozza Pál soproni várjobbágy Mihály (Mihal) nevű prédiumát, mert azt felségsértés bűnében elmarasztalták. Így került a település a Csák nemzetség kezére. A birtokot minden tartozékával együtt megkapta, beleértve 9 házas szolgát, 10 nőtlen szolgát és 4 házas szabadost is. Az oklevél a továbbiakban részletezi ezen személyek neveit, így művelődéstörténetileg is érdekesek az első, írásban fennmaradt mihályi családnevek: Szombatka, Picur, Földes, Szerető, Márton, Mihály, Emelő.

Csák Ugrin később esztergomi érsek lett, halála után Mihályit öccsére, Csák Miklósra hagyományozta. Ő akkor Pozsony vármegye alispánja volt. A település következő írásos említése az ő idejéből való. Egy 1223-ban kelt oklevélben szerepel, amely szerint Csák Miklós engedélyt kér II. András királytól, hogy a prédium helyére falut telepíthessen. Ekkortól beszélhetünk Mihályi faluról.

(Mindkét oklevél másolata megtekinthető a mihályi Kultúrház Helytörténeti fotókiállításán. )

Csák Miklós fia, Izsák eredményesen folytatta apja birtokgyarapító munkáját. A falu II. Andrástól megkapta a kamara haszna nevű adótól való mentességet, és ezzel megindult a mezővárossá fejlődés útján. Izsák halála után mostohatestvérei, János és Márk öröklik Mihályit. János leszármazottai felvették a Mihályi családnevet, Márknak magva szakadt. Az Árpád-korban Mihályi összeforrt a Csák nembeli család ország- és határvédő, királyainak kegyeit élvező életével. A föld jó termést adott, ezért mindig volt pénzük újabb földterületek vásárlására.

A XIII. század közepére Mihályiban plébániatemplom épült, amely a jelenlegi templom elődje volt. Vele szemben már ekkor is a Mihályi család nemesi rezidenciája állt, a mai kastély helyén. 1437-ben Zsigmond király pallosjogot adott a Mihályiaknak. Birtokaikon kalodát, kínzókamrát és börtönöket állíthattak fel, ahol az országos törvények értelmében lefejezhették, felakaszthatták a bűnözőket.

1455-ben Mihályi (Ugrin) János 4 leány örökösét V. László király fiúsította, így ők örökölhették a birtokait. Házasságaik révén, és egymástól örökvétel útján a XVI. század közepére a Ládonyi család szerzi meg a falu nagy részét, kisebbik része a Csáky család birtoka volt. Ládonyi Demeter a középkori nemesi kúria helyére – amely a feltárások szerint fából készült – emeltette 1550 – 60 között a négy saroktornyos kastélyt. Ezt az épületet egy 1567-ben kelt szerződés szövegében már mint castellumot említik, azaz kastélyt. Ez a XV – XVI. században olyan földesúri rezidenciát jelentett, amely minden esetben árokkal, fallal vagy fapalánkkal körülvett, erődített épület volt, így a végvárak mögé is be-becsapó török portyáknak kitett területek védelmét is ellátta. (A 2006-os feltáráskor megtalálták az árok és a palánk maradványait. )

A Ládonyi család 1596-ban fiúágon kihalt, így lány örökösei révén a XVII. század elején a Kisfaludy család kezére került Mihályi. Kisfaludy Balázs, Sopron vármegye alispánja később a Csákyak javait is megörökölte. A Kisfaludyak nevéhez fűződik a falu fejlődésének egyik mérföldköve. 1666-ban a család engedélyt kapott arra, hogy birtokán országos vásárt tarthasson. Ezzel Mihályi mezőváros lett.

1594-ben a török felégette a Rábaköz falvait, köztük Mihályit is, majd 1604-ben egy átvonuló rác sereg nyomán szintén leégett a falu, vele a kastély, a templom, és a plébánia épülete is. A háborús évek pusztításai nyomán megindult a Kisfaludy család vagyonának felaprózódása is. A Család három ágra szakadt, a falu területén ekkor a Kisfaludyak mellett a Káldy és a Niczky család osztozott. Később a kisebb birtoktöredékek mindegyikét Niczky György örökölte illetve vásárolta meg, így a XVII. század végére a falu legnagyobb részének ő lett a földesura, a Kisfaludyak csak egy kisebb részét birtokolták.

Niczky György nevéhez fűződik a háborúk dúlásai utáni helyreállítás is. Ő újíttatta fel a kastély egy részét és valószínűleg a templomot is, valamint 1691-ben Szentháromság-oszlopot állíttatott a falu közepére. 1704-ben a császári seregek ismét felégették Mihályit, ekkor annak birtokán Kisfaludy Mózes és Niczky György osztozott. 1709-ben újra leégett a kastély, de Niczky 1712-ben felújíttatta. Ennek a felújításnak a kőbe vésett emléktáblája ma is látható a kastély hátsó falán. Niczky állíttatta a Kis-Rába partjára Nepomunki Szent János szobrát is, 1738-ban.

A Kisfaludyak birtokrészeit később (II.) Kisfaludy Balázs özvegye révén a Rátkyak örökölték. Az özvegy, Rátky Klára emeltette 1780-ban a templom mellett álló Máris Immaculata szobrát.

1781-től a Niczky család része az örményesi Fiáth család kezére került, a Rátky javakat pedig a Barthodeiszky família örökölte. 1860-ban jobaházi Dőry Miklós megvásárolta előbb a Barthodeiszky, majd a Fiáth kastélyrészeket, de nagyobb földterülettel nem rendelkezett Mihályiban. Az ő családja nevét viseli a mai napig a mihályi kastély, mivel az utolsó, itt élő birtokosai voltak. A nevükhöz fűződik a kastély jelenlegi külsejének kialakítása is.

A falu történetében jelentős szerepet játszott a reformáció, amelynek hatására Mihályi lakossága evangélikus lett. A rekatolizáció a XVII – XVIII. században volt a legerősebb, de a falu harmada ma is evangélikus.

Az 1666-tól életbe lépett mezővárosi rang jó ideig meghatározta a falu fejlődését, egészen a trianoni békéig a virágkorát élte Mihályi. A módos mezővárosban fellendült az élet a mezőgazdaságból élők és az iparosok számára is. Sok forrás jelzi, hogy ekkor a mihályi termékek legfontosabb felvevő piaca Kapuvár és Sopron mellett Bécs volt. A bécsi vásárok fő közlekedési útvonalába eső település elrendezése hűen tükrözi még ma is ezt a kort: A falu két fő utcáján széles előkertek és idős fasorok jelzik az egykori vásári helyszínek, állatpihenők helyszínét.

A céhekbe tömörült iparosok közül 1807-ben a takácsok, 1827-ben pedig a szabók, szűcsök, kosárfonók és kádárok kaptak királyi kiváltságlevelet. Az I. világháború előtt a mesterlegények elsősorban Bécsben és környékén dolgoztak segédként. A trianoni béke után azonban a falu gazdaságilag visszaesett, mivel megszakadt a kapcsolat a Bécsi-medencével. Megindult az elszegényedés is, a két háború között Mihályiban már 50 családnak nem volt földje. Jelentős fejlődés volt, hogy 1921-ben bevezették a villanyt, majd 1938-ban a szénsavgyár megalapítása jelentette a falu számára az egyik legfőbb munkalehetőséget.

A II. világháború után az államosítás révén a földek legnagyobb része az 1948-ban alakult Táncsics Termelőszövetkezetbe került, ezzel a lakosság nagy részének is sokáig ez a fajta munka jelentette a megélhetést. A rendszerváltás után a falu lélekszáma 1100 fő körül stabilizálódott, majd mára enyhe népességcsökkenés tapasztalható. A mihályiak jelentős része helyben és a környékbeli települések, városok munkahelyein dolgozik, illetve sokan vállaltak munkát Ausztriában, Németországban is.

Források:

Kiss Jenő: Mihályi tájszótár

Dr. Virág Zsolt: Magyar Kastélylexikon (9. kötet)

Koppány Tibor: Történeti háttér a Dőry-kastély kutatásához (kézirat)